Sour Vinegar mégis győzött
Sour Vinegar a közönségdíjas a Crystal Method remixversenyen! Ám van némi üröm az örömben…
Bizonyára sokan emlékeztek arra, hogy a közelmúltban a segítségeteket kértük egy ifjú magyar producer sikeréhez: a Crystal Method remixverseny első fordulójában ugyanis a közönség szavazatai alapján éppen második volt akkor, s nagyon kicsi hiányzott a győzelméhez. Nos, örömmel jelentjük: a jég megtört, Sour Vinegar mindenkit maga mögé utasított, és megnyerve a szavazást. Már csak a szigorú zsűrit kellett meggyőznie…
Ám az istenek más sorsot szántak neki, a várva várt döntés ugyanis nem Vinegar barátunknak kedvezett, hanem valaki másnak… Már maga az eredményhirdetés körül is voltak érthetetlen és rejtélyes fordulatok, ugyanis először október 12-én lett volna az eredményhirdetés, este 11 órakor, amit áttoltak 3-ára, majd 5. lett belőle végül. Október 5-én este 10-kor átrakták 6-án este 11-re, majd e hosszas vajúdás végén a negyedik módosítást sem tartva be, már este fél 10-kor kihirdették a győztest… Ám, ezzel még mindig nem volt vége a díj canossájának. Győztesként akkor egy angliai remixert neveztek meg, de másnap reggelre visszavonták ezt, s a díj új tulajdonosa másvalaki lett… Egy Los Angeles-i fiatalember.

A szomorú, hogy olyasvalaki az illető, akinek még az első ötven között sem lehetett megtalálni a nevét a közönség szavazatai alapján kialakított listán. Csak akkor nem tudom, minek kellett ez a felhajtás, meg a nemzetközileg meghirdetett remixverseny… Ja, persze, az indabamusic biztos jól járt, megdobta a látogatottsági mutatóit ez a kiírás. Hogy miért ért ilyen csúnya véget ez a szép tündérmese? Nos, vélhetően azért, mert ez itt a valóság, és a mesékben már a gyerekek sem nagyon hisznek.
Viszont ami mégis mesébe illő, hogy jött egy kis magyar srác, tele élettel, lelkesedéssel és nem utolsó sorban óriási tehetséggel, letett valamit az asztalra, amivel megnyert tök ismeretlenül egy nemzetközi szavazást, s beelőzött olyanokat, akik állítólag többezres szavazóbázissal rendelkeztek (ezt éppen a második helyezett vetette Sour Vinegar szemére).
„Isten hozott, édes öcsém, ez a való világ!” – bár a stílus nem ide vág, s még kissé közhelyes is, de nagyon igaz. Kicsit keserű, kicsit édes, attól függ, hogy a félpohárnyi vízről hogyan gondolkodunk: félig üres vagy félig tele – és olyanná válik a mi életünk is.
Gratulálunk Sour Vinegarnek, az erkölcsi győzelem mindenképpen a tied!
Itt meg lehet hallgatni a dobogósokat:
http://www.indabamusic.com/featured_programs/show/tcm
Forrás: Justmusic.fm